Oldalak

2013. október 30., szerda

Falkavezér babérokra törő tyúk

Ezzel a csoda tyúkkal egyre jobban meg vagyok elégedve. Leszámítva azt, hogy nem tojik. De hát mindent mégsem várhatok el tőle.
Ő legalább rendesen megeszi a joghurtos sütimet, szőlővel, míg a többiek csak fintorogtak, hogy ez nem sült meg rendesen.
Tegnap, Piri cicánk komótosan ballagott a tyúkól felé, s pipink, valamiért megrémülhetett tőle, mert riadtan felszállt a pad tetejére. De tyúk agyát mégsem hagyta nyugodni a dolog, s figyelni kezdte Piri hátsóját. 
Ő csak ballagott lassan, "Garfieldosan", mire tyúkunk egy jól irányzott ugrással utolérte, s  belecsípett a fenekébe. A macskát meglehetősen váratlanul érte a támadás, így ijedtében felfutott az első fára, ami útjába akadt, onnan át ugrott az ól tetejére, s méltatlankodva figyelte harcias baromfinkat.

Szerintem unatkozik, s örült hogy végre talált egy hasonló magasságút, akivel szórakozhat.

Eszembe jutott Vacak kutyánk, akit Piri, kismama korában, kifejezetten élvezett hajkurászni az udvaron. Lesből támadt, amikor pulink legkevésbé számított rá, s fel alá rohangáltak, elől a vinnyogó kutya, mögötte meg a harcias amazon macskanő. A felfordulásnak általában Lola vetett véget, mindkettőt megugatva, rendre utasítva. Mert Lolának nálunk szava van, lévén ő az első állatunk. Még Piri is elfogadja falkavezérnek.






Téliszony

A lányomról tudni kell, hogy nagyon utálja, hogy ő télen született. Ráadásul a nagyobb családban is kevesen születtek télen, inkább a tavasz és a nyár jellemző a túlnyomó többségre. Sokat bömbölt is régebben emiatt, hogy neki miért kellett pont télen születnie.

Egyik nap, a nagyszülőktől hazafelé így szól hozzám a kisasszony:

- Anya, mikor fent voltunk a garázs tetején nagypapával, ahogy lenéztem, összeszorult a fenekem.
- Ez teljesen normális dolog, válaszoltam. - Tériszonyod lehetett a magasságtól.
- Úristenem!- fakadt ki elnyújtott hangon. - Nekem tél iszonyom van!?
- Igen!- válaszoltuk egyszerre Zsoltival. Egyértelműen tél iszonyod van.

2013. október 19., szombat

Hétköznapi csoda

Néhány hete, mélységesen sötét értelmű Virsli kutyánk legyilkolta az összes tyúkunkat. Az ol téliesítése és takarítása után ugyanis, nyitva maradt a kiskapu, ő meg kitudja milyen megfontolásból, meglátogatta őket, talán tornaórát akart tartani nekik, miután bejutott, gondolom ki is tárta a kaput, mert mindegyik futott, amerre látott, így az udvar különböző pontjain találtunk a tetemekre. Négyre, szám szerint, de eredetileg öt tyúkunk volt, s nem hittük igazán, hogy az az egy megúszta volna.

Érdekes módon, a napokban azt álmodtam, hogy az ötödik él, s vígan kapirgál a hátsó kertben, de meg is feledkeztem a dologról. Egészen máig, amikor Zsolti, kinyitva az egyik melléképület ajtaját, szembe találta magát eltűnt szárnyasunkkal, amint épp dolgát végezte a fűnyírón. Ott volt teljes életnagyságban, életerősen az ötödik tyúkunk. Szomjasan, éhesen ugyan, de virgoncan. 

Három hét telt el a merénylet óta. S túlélte. Nekem ez igazi csoda. 

Bár ha jobban belegondolok, lehet hogy ez amolyan kommandós tyúk, s az éj leple alatt élte igazi életét. Álarc fel, tyúktoll le, s Piri macskánkkal tartották rémületben a környék rágcsálóit, bogárképű ragadozóit.

Lényeg a lényeg, szerzünk neki egy kakast is, mert az ilyen túlélő művész baromfit tenyészteni kell.

Ovis szerelem

Ha már csók, drága fiamat megtalálta a szerelem is, egy szintén négy és féléves lányka személyében.

- Anya, költözzünk el jó messzire - kezdte mondandóját egyik reggel az ipse.
- Miért?- kérdezem csodálkozva.
Kiderült, hogy Léna ebéd közben közölte vele az oviban, hogy szerelmes belé.
- S ez miért baj? - tettem fel értetlenkedve a kérdést.
- Mert meg akar csókolni! - vágta rá rémült arckifejezéssel. Hát igen, mindenki magából indul ki. 

Mivel nem hagyta nyugodni a dolog, másnap megbeszélte Lénával, hogy legyen inkább szerelmes K. Attilába, s miután mindebbe minket is beavatott, még hozzátette: most már őt fogja legalább megcsókolni! s vontatott mély hangon folytatta: Haaa Haaa Haaa.

De még itt sem ért véget a történet. Harmadnap kiderült, hogy Léna inkább a Bandiba szerelmes, mert Bandi viszontszereti őt. De ez valahogy mégis megzavarta az ő kis lelkét. Negyedik nap egyszerre érkeztünk Lénáékkal az óvodába, s fiam a cukorka adagolóját mutogatta a kislánynak, miközben azt kérdezte tőle, hogy szerinte nem baj, ha vizet tölt belé? S mivel Léna nem válaszolt rögtön, újra és újra feltette a kérdést, szinte már a kétségbeesés határán, mire Léna leereszkedően odavetett egy dörmögő Nem-et. 

Belegondoltam, hogy kamasz korában ha egy lány szerelmet vall neki, kinézem belőle, hogy inkább beleszeret, ha tetszik neki, ha nem, mert a hiúságát rabul ejti, de jó érzésű gyerek, s nem akar megbántani senkit. Marcsik, Tercsik, Katik, Sárák...

2013. szeptember 26., csütörtök

Másállapot

Eltelt a nyár, imádtam a nyaralást, főleg az apartmanház mosdóját, amivel közeli barátságot kötöttem, míg családom többi tagja boldogan lubickolt a medencében. Kiderült ugyanis, hogy újra babát várok, s mikor legyen az ember lánya a várandósság legnehezebb szakaszában? Természetesen amikor nyaralni megy. Mert nekem mindig az eleje volt nehéz. Pedig azt hittem megúszom, nem jött a szag érzékenység sem, olyan élénk színeket láttam egyik este, hogy el voltam ájulva, micsoda fantasztikus állapotban leledzem. De nem tartott sokáig. Jött az émelygés, meg minden ami ezzel jár, s persze utolért a fránya szagérzékenység is. 

Megosztottam mindezt ökomama társaimmal, s cifrábbnál cifrább helyzetekkel szórakoztattak, saját várandósságuk idejéről. Legjobban a földevés tetszett, meg a kocsi ablakból kilógás, hogy szívhassa a többi kocsi kipufogó gázát, mert attól érezte jobban magát. Persze valaki rögtön rákontrázott, hogy ez még semmi a tyúkszar evéshez képest, mert egy korábbi beszélgetésben szó volt arról, hogy mikért rajonganak az egy két év körüliek, körünkben. Van olyan pl aki simán bekap, elrágcsál néhány bogarat, gilisztát, enyém pl a száraztápért rajongott ezidőtájt, de a tuti nyerő egyikünk unokaöccse volt, aki kiskorában a tyúkszart imádta. Hát ízlések, és pofonok

Egy csók is elég a házassághoz gyerekszemmel

Nekem valamiért nagyon idegen az, ha egy szülő szájon csókolja  a gyerekét. S állítólag nem is egészséges a gyerek szempontjából, mert később természetesnek veheti, ha egy cukros bácsi csókolgatja pl. Szóval nálunk nem szokás, s drágalátos fiacskám pont ezért akar szájon "csókolni", ha épp rátör a rosszalkodhatnék. Tudja, hogy úgysem engedem, tiltakozom, s persze csak azért is. 

Egyik reggel, hatásos ébresztőjét tartotta az apjának, amely a nem szállok le rólad addig, amíg fel nem kelsz című látvány- és hangműsorából áll, amikor a pillanat hevében félálomból ébredező apja szája szélére lenyomott egy cuppanóst, majd elégedett fejjel közölte: hihi, most már férj és feleség lettünk. Hozzáteszem, ezt velem is eljátszotta előző nap.

2013. július 18., csütörtök

Tábor meg rendrakás lélekben

A táborban mindennap azzal fogadnak, hogy a fiam milyen okos, és milyen ügyes, hogy mennyire figyel, és milyen rendesen viselkedik. Erre megjegyeztem, hogy akkor otthon valami  csavar nagyon elállítódik benne,  vagy nem jó gyereket viszek haza, mert én ezt az énjét nem ismerem. Erre azt mondták, hogy azt el sem tudják képzelni róla.

Minket ugyanis terrorizál, még a fenekét sem hajlandó egyedül megtörölni, inkább rikoltozik fél órát, addig amíg meg nem hallom, ha a kert végében vagyok, akkor is. Ha meg nem, akkor majd a nővére kijön és szól, mert már ő sem bírja a ricsajt. Ráadásul ez csak az én kiváltságom, más nem törölheti meg a popsiját. Ritka nagy kegy, nem is értem miért nem érzem magam kitüntetve.

Ha kér egy szörpöt, ahogy leülök, már kéri a következőt, de nem mindegy, hogy milyen szívószállal és melyik jégkockával. De ezen részletek önálló megoldásaira már nagy harcok árán, de rászoktattam, így kicsit kevesebb stressz ér engem is ilyen téren nap mint nap.

Valamelyik nap találkoztam Dittával, aki a családjával pont szemben lakik, s mondja, hogy reggel héttől este tízig csak a hiszti meg a nyávogás megy. Vele éreztem, az ő gyerekei között is hasonló korkülönbség van, aztán átmentünk másnap Mónihoz, aki megmondta a tutit: - Mindenhol ez van, de van ahol bunyó is társul hozzá. 

Kinövik ezt valaha? gondolkodtam el. 

Én mindenesetre, úgy döntöttem, hogy ha erről nem is sikerült még, legalább a rendrakásra, maguk körül való tisztaság igényére rászoktatom őket, úgyhogy monológba kezdtem arról, hogy miért jó az, ha tisztaság van körülöttünk. 
Mert abban hiszek, hogy akinek van igénye rá, hogy körülötte rend legyen, az magában is könnyebben teremt rendet a nehéz helyzetekben, s igazán nagy bajok nem érhetik élete során.

Úgyhogy rámutattam a szőnyegre, hogy nézzék meg milyen koszos, jegyezzék meg, aztán felporszívóztam. 

- Ugye mennyivel jobb érzés? Kérdeztem lelkesen.

Ajsa először nem válaszolt, gondolom magába nézett, aztán - Én nem érzek semmit - mondta, kicsit unottan. 

Apja lánya, gondoltam magamban, de azért nem adom fel, előbb - utóbb érezni fogja, csak még dolgoznom kell az ügyön. 

Ki kell dolgoznom egy más fajta megközelítési módot. De egyenlőre pihentetem a témát. Majd legközelebb.

2013. július 6., szombat

Őrmesternőnk és a tyúkok

Újra a tyúkok vannak napirenden. Pontosabban az imádatuk. De most nem a felőlünk áradó, pontosabban Zsolti és fia felől, hanem tőlük, felénk, leginkább Ajsa felé.

Történt ugyanis, hogy elutaztunk egy hétre, a gyerekek meg én, s Zsolti látta el őket este-reggel. Utóbbi abból állt, hogy éjfélkor záródott a tyúkház ajtaja, senki sem terelgette őket nyugovóra kilenc órakor. De a szabad élet valahogy nem jött be nekik, mert egész héten nem tojtak egyetlen tojást sem.

Hazajöttünk, Ajsa rohant tojást nézni, őt már három is fogadta, kilenckor pedig ment beterelni őket. Másnap már négy tojás várta, s miközben botjával hadonászva tartotta távol magától őket, megállás nélkül kiabált velük, mert a tyúkocskák minden lépéséről tudni akartak, s folyton körbe vették. 

Képzeljetek el egy üvöltöző őrmestert hét éves kivitelben, s néhány haptákban álló tyúkot körülötte. Egy idő után már csak messziről kerülgették.

Este kilenckor én mentem bezárni őket. Tyúkjaink, mint a kisangyalok, mind bent voltak a helyükön elcsendesedve. Pedig ilyenkor még bottal alig lehetett behajtani őket. 

Ajsa hatással van rájuk. Felnéznek rá, rendesen tojnak, időben mennek lefeküdni, csak Zsoltira pikkelnek. Ezt ő is megállapította, hogy bajuk van vele.

2013. június 15., szombat

Új főnök limóval jelentkezz

Anya csak álmodtam, vagy tényleg küldött érted a főnököd egy fekete limuzint, hogy bevigyen hozzá a munkahelyedre?-kérdezte a lányom a minap.

Azóta figyelem az ablakot. Hátha. Meg a dudálást. Már hallom is magam, ahogy búcsúzom a családtól: Szasztok, megjött a limóm, megyek melózni.

Mert ez olyan mindennapos, nem? Hogy az ember főnöke limót küld a beosztottért.

Mert én hiszem, hogy valahol vár az a főnök, s már keres engem a limójával. Ha már a lányom megálmodta. Mert vannak jós álmok is, akárhogy is nézzük. 

2013. május 25., szombat

Képes beszéd

Beszéljenek most a képek helyettem:

Ő itt Virsli. Ártatlan, kedves arckifejezéssel, a világ legaranyosabb kutyájának mutatva magát. A háttérben meg holmi széttépett műanyag zacskók. Persze ez csak véletlen egybeesés. Neki semmi köze a foggal való szétcincáláshoz. De látszik is rajta, ő aztán soha nem tenne ilyet. Soha.


Ő egy sün. Átmeneti vendég volt, aztán továbbállt.
Ez meg egy orr. Hogy jobban megszagolhassalak, mondaná, ha ő lenne a farkas a Piroskában.
És az igazi arca nagyságos Lola kutyának.


Elfáradt. Ezért leheveredett egy macira. Mert a lényeg a kényelem. 


Itt még fáradtabb. Ezért kénytelen ágyban megpihenni, akár egy játékbaba társaságában is. Lehetőleg olyankor, amikor senki sincs itthon, de itt lebukott.


És mivel egy vakond is, ez itt az egyik járata. Vállaljuk Pincék, vermek ásását, munka alatt való őrzését természetes, hatékony munkaerővel. Tekintse meg referencia fényképünket.


A jin meg a jang. Bár még tisztázandó, hogy ki képviseli valójában a világos meg a sötét esszenciát. Mert mindkettő megéri a pénzét. Bőségesen.

2013. május 12., vasárnap

Tyúkimádat

Szombaton megjöttek a tyúkok. Rendeltünk ugyanis ötöt pár hete, s tegnap érkeztek, csak el kellett menni értük. A gyerekek nagy izgalomban voltak egész délután, miután kitessékeltem a tyúkokat a kis udvarra. 

 - Anya, én téged szeretlek a világon a legjobban, mondta egyszer csak a lánykám. 

- Én meg a tyúkokat! rikkantotta erre csöpp fiam. 

Hát van a gyermeki szeretetnél nagyobb?  A frissen érkezett tyúkok elhódították a legényt. Elég négy tyúk, aztán már nem is érdeklem. Ajjaj, mi lesz később?

Bankett vetésforgóban

Lassan vége a tanévnek, s Ritáéknál lesz a bankett, amolyan búcsú buliféle, van egy több hektáros területük a házuk mögött.
Azt mondja Heni pénteken ebédnél, hogy két napos lesz. 
Anna egyből rákérdezett, hogy ugyan Rita tudja-e ezt. 
- Nem, még nem, válaszolja, de viszünk sátrat is. 
- Az elfér, mondom én, láttam én ott szántót.
De Heni nagyon benne van, s folytatja: - majd csinálok nektek kézműves foglalkozást, meggyurmázlak titeket. 
- Ja, hogy mi leszünk a gyurma, mondja erre Eszter.
- Egy jó kis masszázs, sóhajt fel Viola, s Heniben lángra kap a biokertész vér. 
- Vetésforgóban. Mondja sejtelmesen, hogy legyen már agrár szlengünk is. 
- Ugyanoda nem kerülhet senki újra, mindenki gyurmáz, vagy masszíroz?, egy ideig, részletezi
s Anna rákontráz: -  hajat is festünk, szőke, barna, vörös, fekete. Ha nem az, befestjük. A sorrendet tartani kell.
Jó buli lesz, már érzem. Vajon Rita is így van vele?

Aztán a maradék ásványvizekkel koccintottunk gyógynövényes tanárnénink egészségére. Meg a többiekére.


2013. május 4., szombat

Barátom a hal


Nagy feladattal néztem szembe ma: megírtam a horgászati turizmus dolgozatomat. A téma: bármilyen tapasztalatom a horgászatról.

Ez bizony kihívás volt. Mert tapasztalatom ilyen téren, egyszerűen semmiféle sincs. Ezért a címe ez lett: barátom a hal. Mert én aztán nem fogom ki. Szegény halacska. Nincs nekem semmi bajom vele, miért bántanám?

Néhány csoporttársnőmnek nagyon bejött az ürge, még érettségizős, vagy nősülős képet is küldtek körbe a közös email listán, amin persze egyedül volt, s amin módfelett csodálkoztam. Mondom, vissza a dedóba. Többgyerekes anyukák, férjekkel felfegyverkezve, képeket küldözgetnek a fiatal tanárbácsiról.

Azt is mondta a srác, hogy lehetőleg ne ollózzuk össze a netről, „tapasztalatainkat”, mert arra ő úgyis rájön. No, hogy nyomozó virtussal megáldott tanerőnknek ne legyen baja a dolgozatommal, írtam mindenféléről, ami eszembe jutott a halakról. Hogy vittek piacra gyerekkoromban halat venni, meg én sosem veszek élő halat, meg hogy miért nem ment a közeli halászcsárda, s hogy hogyan lehetett volna felfuttatni, szerintem. A hely ugyanis, betonfallal van körbevéve, lehet horgászni is, s beindult az agyam: biztonságos, félős, horgászni szerető egyedülálló nőknek is. Biztos van ilyen réspiac is. Csak meg kell találni.
S ha már nők, akkor biztos vannak ugyanilyen érdeklődésű egyedülálló pasik, bár lehet ők többen vannak, s miért ne szervezhetnének társkereső horgász bulikat is? S horgász szlenggel fél szavakból is megértenék egymást.
Aztán tovább szárnyalt a fantáziám: akváriumnak álcázott halászcsárda pikkelyes pincérekkel, bár az lenne az igazi, ha mindez a tó fenekén lenne egy nagy gömbben, vagy egyszerűen csak egy kikötött tengeralattjáróba kéne leereszkedni. Bár, ott minden egyes ajtó nyitásnál, víz is érkezne a vendégek nyakába, úgyhogy talán mégis fent kéne beszállni, s lemerülni. Búvár ruhában meg nem tudnának enni, meg akkor minek kiöltözni a vacsihoz? A különleges élményre vágyó, de kiöltözni szerető réspiac így kiesne.

Aztán voltunk egy tehén és kecske tej feldolgozó cégnél a negyven fokban, gyakorlati napon. Nézegettük a kecskéket, az elől állók hallgatták az ott dolgozó elbeszélését, amely nekünk hátrébb állóknak, már csak lágy duruzsolásnak tűnt. Aztán felcsendült jó hangosan valamelyik mai sláger egy telefon csengő hangjaként, s néhányan laza kézmozdulatokkal táncolni kezdtek. S nekem sem kellett több, rögtön lekoreografáltuk a dolgot többekkel, már láttam is ahogy egyik fele a csapatnak jobbra lejt, másik fele balra, tehén háton megérkezik az MC, középen, s szövegelni kezd, lehetőleg tehén színű ruhában, vagy kecskének öltözve. De jöhet nyitott terepjárón is, de ez olyan snassz. A csajok meg ropják, jobboldalt, baloldalt. A háttérben tehéntrágya dombok, a kecskék békésen legelésznek, minden olyan, mint egy átlagos hétköznapon. Egy különbséggel, hogy megjöttünk mi, a leendő öko szakértők, az emeletes buszunkkal.

2013. április 1., hétfő

Anyósom 007


Múlt hétfőn gyakorlati nap volt, s miközben az ökoturisztika gyakorlati vonatkozásáról hallgattunk kiselőadást egy bioborral is foglalkozó csárdában, biopálinka kíséretében, anyósomtól a következő sms-t kaptam.
Idézem: - Dobd be! Talán távolbalátó szemei a bácsika pálinkájára vetültek, most utólag átgondolva a dolgot, de akkor ez eszembe sem jutott, így visszaírtam neki, hogy: - Mit?
Egyből jöt a válasz: - Ith van figyelj. Szó szerint ezt írta. Erre megint visszaírtam, hogy: - Mi? Válasz: - A b3!

Sejtettem, hogy ezt nem nekem akarta küldeni, de hogy beépítették, s titkos ügynök lett, ez most már tuti fix.

Persze pár nap múlva, mikor beszéltünk, állította, hogy félrenyomta, meg a billentyűk is maguktól írták magukat. Persze, persze, én is ezt mondanám, somolyogtam magamban.

Boby vagy Taxi?


Zsolti egyik nap átnézte a gyógyszeres szekrényt, ki tudja miért, s megtalálta Boby-t, a csonterősítőt. Kutyáknak természetesen. Teljesen beleszerelmesedett ebbe a szerinte fantasztikus névbe, s a még mindig lány kutyánkat, Lolát, mostantól Bobynak szólítja. Mert szerinte fiú. Akárki akármit is mond, és ő fiúnak nevelte.
Ő persze hallgat rá, mert már megszokta, de sejtem, hogy valójában mit gondolhat. Azért megjegyeztem, hogy a Gömbi után, talán a Boby a másik leggyakoribb kutyanév, legalábbis vidéken, vagyis minden második kutyát Bobynak hívnak. (Minden elsőt pedig Gömbinek).
Nagyobbik gyermekem sem akart kimaradni a kutya átkeresztelésének folyamatából, s ezért ő javasolta, hogy hívjuk inkább Taxinak. Okkal, mivel állandóan meglovagolni próbálják ő feketeségét, hátha haladni is tudnának vele, amit egy ideig megadással tűr, aztán vagy figyelmeztető morgással helyreigazítja őket, de ha ezzel sem ér célt, inkább távozik, lecsúsztatva őket a hátáról.
Na de Zsoltinak, nem tetszett a Taxi név, s összevesztek a lánnyal, aki bömbölve és sértődötten távozott a másik szobába. Milyen jó, hogy három gyerekem van. Még ha az egyik férjnek is adja ki magát.


2013. március 21., csütörtök

Akció reakció




Reggel igyekeztem kifogni az eben: az egyik szoba ajtó ugyanis nem záródik rendesen, így elbarikádoztam a szennyes kosárral, hogy ne tudjon bejutni, s kedvenc foglalatosságának hódolni: heverészni a bevetetlen ágyban. Mikor hazaértem, első pillantásom az ajtóra esett. Még zárva volt. Győztem, rikoltottam, diadalittasan. Végre egy sikerélmény, a reggeli hisztis ovi menet után, amit a tegnapi után, ma már inkább nem részletezek.
Mindez persze ok okozati összefüggésben volt az ő korábbi akciójával. Hajnalban ugyanis, miközben álmos fejjel mentem volna kifelé a szobából, ő is elindult előttem komótosan, aztán hirtelen gondolt egyet, először leült, persze majd hasra estem, majd hosszában kinyúlt. Tuti, hogy szivat. És még élvezi is.

Hol a nyalókám?


Tegnap a fiacskám, elakart bűvölni, azt mondta, nagyon jó volt az óvodában, nagyon jó a sarokban állni, bár kérdésemre, hogy állt volna valóban a sarokban, és hogy miért, állította, hogy nem, mégis mindennel meg volt elégedve.
Aztán megkérdezte, hogy mit hoztam neki, s mivel éppen semmit, az indulat benne, lavinaként elszabadult, s nőni kezdett. Először csak a kijáratnál bömbölt, hogy vegyem fel, amire, mivel fájt a fejem is, nem voltam hajlandó, s miután, valahogy mégis lejutott a lépcsőn, a hisztis hangulat még jobban eluralkodott rajta.

Otthagytam, várva, hogy majd utánam jön, az ovi sarkából figyelve, s a csel bejött, kijött a kapun, de lecövekelt a kerítésnél, s folytatta a cirkuszt. Időnként visszamentem megbeszélni vele a dolgokat, s hogy jöjjön kézen fogva, de erre nem volt hajlandó, sőt közölte, hogy én Megsértettem!, s elindult a másik irányba.

Na én szintén, de azért pár méterrel arrébb megálltam, s figyeltem. Egyszer csak lefékezett egy nagyobb autó is a közelében, na ettől én is majd frászt kaptam, hogy még itt elrabolják, nem elég a hiszti nekem, de csak egy másik anyuka több gyerekkel aggódta túl magát, azt hitte egy elveszett gyerek, bömböl itt az óvoda bejáratánál. 
Hát az elveszett gyerek erre felpattant, arrébb rohant, s egy fa mögött bömbölt tovább. Időnként kijött a dadus is, mert az oviban is lehetett hallani a cirkuszt, s Nehogy felvedd, velem együtt érző, engem lelkesítő hozzászólásokkal, dobta ki a kukába a szemetet. 
Valahogy aztán csak eljutottunk a kocsi közelébe a parkolóba, s úgy tuszkoltam be az úrfit az autóba, aki miután beszálltam, elővette legjobb arcát, s nekiállt bocsánatot kérni. Miután ezt kétszer elmondta, mély és őszinte fájdalommal az arcán, kis szünetet tartott, majd feltette a kérdést, megyünk bóba, hogy szó szerint idézzem ő négyévességét, veszünk nyalókát? Erre persze közöltem, hogy a félórás hiszti után, pont nyalókát érdemel, s elindultam. A hátsó ülésen persze hosszan a nyalóka kezdetű siralom dalát hallgathattam magas hangon előadva, a rádió helyett.
A kapunál a ház előtt újra kezdtük a vegyé fel kezdetű követelőzést, így a hónom alá kaptam, s behoztam, ami persze kevésbé tetszett neki. Aztán szép lassan megnyugodott, s a szeretlek, meg a te vagy a legjobb anya, szövegű hízelgésekre váltott egy kapcsoló fifikás kis agyában. Aztán megérkezett az apja is, aki szintén nem hozott semmit emiatt a viselkedés miatt, hiszen már leadtam a drótot, s kénytelen volt újra bömbölni egyet.
E között a két véglet között töltöttük az estét, s ennyi feszültségtől, bár a vacsorát nem hagyta ki, hamar ki is dőlt, s elaludt.

2013. március 15., péntek

Kidobtam a macskát meg apám Hó



Felhívom ma anyámat, s kérdezem mit csinál apám, mert anyámmal nehéz kommunikálni mostanában. Azt mondja havazik. Sejtettem én, hogy nem vagyok egy hétköznapi lény, de hogy a hóisten lánya lennék, na azért ezt nem így kellett volna közölni. De hát ez van.

Zsolti közben kihív a pince-padlás feljáróhoz, mert fura zajok jönnek a kukából. Egér! De Piri macskánknak nyoma sincs, pedig este beengedtem azzal a kósza szándékkal, hogy talán elkapja, mert Zsolti már látta ezt az egeret pár napja. Ismétlem, kósza szándékkal, mert Piri nem az eszéről híres. Ha rádobom az egérre, esetleg elkapja, kiemelem, esetleg. Ez ma bebizonyosodott.

Na, fogom a kukát, kirakom az udvarra, s hivogatom Pirit. Semmi. Mondja Zsolti, h biztos a nyúl melletti szénatárolóban van, de semmi mozgás, se híre se hamva. Mivel Virslit, másik ebünket is fölöttébb érdekli a kuka, kénytelen vagyok szemmel tartani, s időnként cic mic, cícicc kurjantásokat elengedni, meg dörömbölni az ablakon, ha túlságosan ráközelít a kukára Virsli drága. De mégis meg vagyok róla győződve, hogy Piri hat szomszéddal arrébb, tanyázik valahol éppen, s esze ágában sincs ebben a hóban kényes macska tappancsain haza venni az irányt. Még ha tudat alatt tudja is, hogy hívom. Mert tudja. Ez nem kérdés.

Pár perccel később, megjelenik egy kövér rigó, szemben a szénatárolóval, s néz felfelé. S mit látok fent? Egy álmos cica fejet, csík szemekkel, mint aki most ébredt igencsak mély álmából, s bámulják egymást a rigóval. Először azt hittem a rigónak valami baja van, mert hosszú percekig nézték egymást, s már azon agyaltam, hogy mentsem meg a vérszomjas macskámtól, persze majd ha felébred ebből a félálomból. Mert Piri, szerintem még abban a tudatban volt, hogy álmodik. Aztán újra hívni kezdtem, mindkettő rámnézett, s a rigó, kissé méltatlankodva felrepült egy ágra. Fontos diskurzust szakíthattam meg, vagy nem is tudom, de nem vette jó néven. Piri visszanyávogott nekem, s újra hívni kezdtem. Komótosan lemászott, s mivel a kertkaput nem szaladtam kinyitni nagyságos cicaságának, kénytelen volt felmászni, kicsit Garfieldra emlékeztetett, majd a túl oldalon nyekkenő hanggal földet ért, s ezek után bement a macska bejárón a melléképületbe. Ezt a macskát, mondom, miközben újra hívni kezdtem, aki persze füle botját sem mozgatta már erre, s csak nem gondolod h tányéron, roston sülve fogom felkínálni az egeret, ehhez hasonló morgolódásokkal mentem be utána a melléképületbe. Felvettem, elvittem a kukáig, s megmutattam neki, a mint közben kiderült, nem egy, hanem szám szerint kettő egeret. De még mindig nem jött izgalomba. Majd fogta magát, s visszahúzott a melléképületbe. Egyre mérgesebb lettem. Fogtam a kukát, s bevittem utána, felkapcsoltam a villanyt, becsuktam az ajtót. S bedobtam a macskát a kukába. De megint nem történt semmi. Méltatlankodó fejjel nyomta fel a szemetest, s elhúzott a kertkapun túlra sértődötten, de a szája üres volt.

Na mondom, egy perc alatt tuti nem falt fel két egeret. Óvatosan belenéztem a szemetesbe, ezek nyugodtan ültek egy-egy sarokban.
Utána mentem, kukástól, s kicsit megdöntve a kukát, megmutattam neki, hogy mégis mit is akarok. Persze az egyik egér kapott az alkalmon, s futásnak eredt, amit végre Piri macskám is észrevett, s lecsapott. Majd mint aki kilőtt, elrohant vele a szomszéd kerítésen át egy távoli tyúkolba. Én meg csak álltam ott értetlenül. De hát még van egy, hebegtem, de a macskám már messze járt. Aztán, pár perc múlva újra megjelent, mondom én, hogy érti a gondolataimat, s a kukánál várt türelmesen. Kimentem, újra megdöntöttem, s megint lecsapott, majd elhúzott.

Hát ilyen az egerészés mifelénk szakadó hóban márciusban.

2013. március 11., hétfő

Vállalkozunk, termesztünk, de van aki csak böfög




Azt mondja ma Zsolti, hogy a patak parton akar idén sütőtököt ültetni, mert minden évben egyre többet sikerült termesztenie, s ráadásul úgy, hogy elteszi a magját, tehát ezt már akár bionak is minősíthetjük családon belül. Meg is jegyeztem rögtön, hogy ő lesz a tökös gyerek itt a környéken, akinek van sütnivalója.

Aztán jött Lola, leült elém, s rám böfögött. Zsoltival keményebben nyomja: közel helyezkedik az ágyhoz, lehetőleg minél közelebb a fejéhez, s amikor felébred, s szinte összeér az orruk, akkor böffen oda neki. Hát, nem egy úrinő, vagy eb, még ha időnként értelmesnek is mutatja magát.

A suliban meg, múlthéten vállalkozás ötleteket gyűjtöttünk ebédnél, s Heninek ragyogó ötlete támadt, hatalmas, kihasználatlan piaccal: gyomtermesztési vállalkozás. Betörünk a piacra.
Anna is csatlakozva az ötleteléshez, felvetette, hogy rendetlenséget csináló szolgáltatást is hirdethetnénk, hiszen mindenki csak rendet akar, milyen unalmas ez már.
S még nem is kéne sokat dolgoznunk, egyszerűen csak beengednénk a gyerekeinket a megrendelő lakásába. Faldekorálást is vállalhatnánk olcsón, festék sem kell, elég néhány doboz zsírkréta, meg filctoll, gyerek van hozzá, mert mester tudás lakik mindegyikben ilyen téren. Akit érdekel, írjon nekem privátban, megegyezünk.

2013. február 27., szerda

Lola a Polgárőr


Zsolti szemrehányást tett nekem ma, hogy még mindig nem írtam rá a kutyára azt, hogy Polgárőrség, meg a telefonszámunkat, lehetőleg fehérrel, hogy el is lehessen olvasni. A nagysága ugyanis imád csavarogni, meglógni, ha nem vagyunk elég szemfülesek, mert a kerítés magassága neki nem szempont. S már beletörődtünk, hogy a környék őrének tarthatja magát, mert a legkülönfélébb helyeken tűnik fel, mielőtt hazatér. Valószínű mindent ellenőriz. 
Fogadtak már úgy az oviban is, hogy járt ott aznap kétszer, s mivel korábban kóbor kutyának nézték, s megetették, lelkesen visszajár, a gyerekek meg örülnek neki. Volt, hogy kétszer is kitették a szűrét, kapun kívülre, de ő megjelent harmadszor is. Mint mondottam, kerítés nem szempont.
Régebben, a nyakörvére írtam: Lola vagyok, s imádok csavarogni. Aztán következett a cím. Csomószor hazahozták. Azóta elhagyott már jó párat, úgyhogy nem strapálom magam ilyenekkel.

Aztán miközben vitatkoztunk a kutya szőrének kifehérítésén, nagyobbik gyermekem ránk szólt, hogy hagyjuk abba, mert nem akarja, hogy felhizlaljuk egymást.


2013. február 26., kedd

Falkavezérnőnk LolaGömbállat

Szólnom kell Loláról is, a fekete rémségről. Gömbölyödési képességei miatt, Zsolti Gömbinek nevezi. Régebben külön kép blogot szenteltem ö szingliségének, szinglilola néven, sőt facebook-os rajongói oldala is volt, s voltak kedvelői is, valószínűnek azért, mert tudat alatt üzent nekik: Like-olj, vagy szétcsókollak, éppen aktuális szeretetrohamomban. Mert jaj annak is, aki csak egyszer megsimogatja. Többet nem száll le róla. S sumák módon nyal, amikor legkevésbé számítasz rá.

Amúgy könnyű neki behódolni, amit el is vár természetesen, hogyha a kegyeltjei közé akar kerülni az ember. Mert akkor nem fog rajtaütésszerűen a hátad mögött elhelyezkedni, nagyon szorosan, de még pont annyira, hogy ne érezd a jelenlétét. S ha véletlenül hirtelen lépnél nagyot hátrafelé, mondjuk konyhában tevékenykedés közben, garantált hogy kifekszel. Nekem még nem sikerült, szerencsére, edzett vagyok. Pedig sokszor nem vagyunk jóban, nevelési szándékaim, egyszerűen lepörögnek róla. Igaz, csak én tartom a haragot, ő tojik rá nagy ívben,s még jobban nyomul ilyenkor.

Van a nagyságának egy olyan jó szokása is, hogy ahogy kitesszük a lábunkat a házból, ő komótosan bevonul valamelyik szobába, s elterpeszkedik egy éppen útjába akadó ágyszerű alkalmatosságon. Néha beéri egy sima fotellal is a rosszabb napokon, lényeg hogy puhább legyen, mint az a fránya szőnyeg. Ha már csak az jutott az ember szegény kutyájának.

Így történt, hogy Zsolti egy reggel, mikor épp az ágy belső felén aludt, jól betakarózva, valószínű még a feje sem látszott ki, arra ébredt, hogy már nem egyedül van. Ugyanis, a kutya, szokásához híven, elhelyezkedett az ágyban, miután én kiléptem az ajtón. Zsolti felébredt, s kellően meglepődött újdonsült hálótársán, de Lola arckifejezése is kellően döbbent volt. Mert ami jár az jár. Ez az ő ágya is, gondolhatta magában, Zsolti meg minek ébredi ide magát, hiszen eddig nem volt itt. Ezt a pofátlanságot.
De mivel ő egy fekete golden retriever keverék, meglehetősen nagy helyet foglal, bár ő ettől még ölebnek képzeli magát. Meg hát ugye a kényelem. Az mindennél fontosabb neki. Hiszen bármilyen puhának látszó földön heverő elszórt ruhadarabon képes heverészni. Lehetőleg gömb pozícióban.

2013. február 23., szombat

Farsang és rontásűzés

Na, az van, hogy ma lesz az ovis farsang. S van egy nő, az ovis szülők között, akit nem bírok. Persze, nem úgy alakult ki a dolog, hogy te figyelj, mostantól nem bírlak, mert utálom a pofád színét. Hanem okot adott rá. A nagy szó az OK. És itt van a kutya elásva. Müller Péter azt írja, persze nem szó szerint, hogy ha valakinek nem tudok megbocsátani, az csak nekem szar. Az én lelkemet sebzi, karmolja ez az érzés. S ma lesz a farsang, mint már mondottam. Persze, azt is olvastam valahol, hogy akinek a szívében több a szeretet, az képes bocsánatot kérni. Na, ez a gyíkarcra nem jellemző. Megsértett, gyökérkedett, s még iskolát is cseréltettem a gyerekkel miatta, most meg kerülgethettem a fránya képét. Mert alázat, na az a szó, ismeretlen fogalom számára. Mert azóta is a képembe vigyorog, s azt hiszi, minden mehet tovább, mintha mi sem történt volna.
Erről egy újabb idézet, vagy falfirka inkább, jutott eszembe: Jó embernek tartom magam, nem haragszom arra, akit megbántottam. Nos, ez rá szó szerint jellemző.
Meg kell terveznem a napom. Zsoltinak szoktam mondani, amikor, és ez elég gyakori, hogy szanaszét hagyja a ruháit, cipőit, hogy nyúl űző mágiát folytat ellenem, nyúlnak hív időnként, mikor körbeveszi magát ezekkel a mágikus tárgyakkal. Pl. büdös zoknik. Mert olyankor képtelen vagyok megközelíteni, mintha villámokat küldene felém a rontás. Nem is ártok magamnak, ki is fordulok ilyenkor a szobából. Na lehet, a nő ellen is valami ilyesfajta védelemmel kéne körülvennem magam. De mégsem mehetek magamra aggatott büdös zoknikkal, mert akkor mást is távol tartanék, bár biztos jól elférnék, lenne hely körülöttem bőven, meg nem nekem kell jelmezbe öltöznöm ugyebár.
Ráadásul Lola drágámra is megharagudtam tegnap, ő róla egyenlőre csak annyit, hogy ő egy fekete retriever keverék, mert szokásához híven lelépett, miközben én havat lapátoltam, szemem láttára, átmászva a kerítésen, én meg rettentő mérges lettem, mert ilyenkor kilő mint a nyíl, s tojik rá, hogy én üvöltözöm utána. Lényeg a lényeg, már rég itthon volt, én meg ilyenkor tartom a haragot, Zsoltinak meg szokás szerint szét vannak dobálva a ruhái. S mivel tudja, hogy haragszom, ő nyomul, udvarol, már nem Zsolti, mert ő csak húzza a lóbőrt még, én meg kemény vagyok, mint a beton, s elzavarom a helyére. De a konyha átjárónál megint ott van, hiába zavartam el, én meg mondom a magamét. Csak egy gond volt, az egy fekete kabát volt a földön, akit el zavartam újfent a helyére. Fekete, fekete, ez van, húzzon már a helyére az is.
Varázserő kéne, a nőt békává a farsang idejére, a ruhákat meg a helyére varázsolni. 

2013. február 21., csütörtök

Reggeli szeánsz


Tegnap, bár megjött az ihlet, s elkezdtem ezt a blogot, valahogy úgy lefárasztottam az agyamat, hogy reggel alig bírtunk felkelni. Pedig alapvetően semmi különös nem történt.
Jött egy csomag Angliából, Patri küldött nekem elemes hegyezőt, mert minden este hegyezek. A gyerek valahogy művészi szinten töri ki a ceruza hegyeit, meg el is veszít egyet-egyet, s utána végtelen ártatlan képpel állítja, hogy márpedig amikor ő kiment a teremből, még megvolt, aztán valahogy mégis felszívódott.

Lehet ceruza buli van éjjelente az iskolában, figyelik, hogy mikor lehet lelépni a tolltartóból, s komoly éjszakai élet zajlik a zárt falak mögött. Mágikusak ezek az eltűnések, akárki akármit is mond.. Aztán jött néhány felső, kisebbik gyermekem az összeset magára vette, s abban is aludt, én meg ráhagytam, ha neki így jó, meg játékok.

Aztán átjött Móni is a gyerekekkel, végre valaki játszott a lambériából készített babaházammal, amitől ugyan nem fér el senki a gyerekszobában, de legalább van, és nem szenved csorbát a gyermekem lelki világa, hogy neki még ez sem adatott meg.
Több hétig csavaroztam, fűrészeltem, még háztető is van rajta. Megkapta december végén, egy napot játszott vele, azóta kerülgetjük.
Megérte. Mondjuk nekem sikerélmény volt azért, még ha nem is férünk el tőle.

Aztán főztem, meg zongora házit gyakoroltunk, s mint akit fejbe vertek, úgy aludtam el.

Felkelni sem volt könnyebb, még gondolkodtam is, hogy szabadnapot tartunk, de aztán csöpp fiam kipattant az ágyból, s közölte, hogy ő már nem álmos. Na ennyit a szabad alvásról.

Felkeltünk, rohantunk, kocsi befagyva, ahol csak lehet. Ajtó nem nyílt, csak a másik oldalon, egyik kerék veszélyesen laposnak tűnt. A késés már biztos volt, de mégis megkockáztattam benzinkút kitérő nélkül, kerékfújás miatt, hogy elérünk az iskolába. Két percet késtünk, s utána indult a benzinkút vadászat, mert ezen a környéken a kompresszorok kihaló félben vannak, de szerencsére mégis akadt egy jó. Szerencsére egyik sem volt defektes, csak kicsit lapos.

Ovi menet is sima ügy volt, a szokásos reggeli szertartást megtartottuk: fiam ölbe, ajtó becsuk, rendesen, nemcsak behajtva, mert másképp leüvölti a hajamat, aztán kinyitjuk, ölből leszáll, s angyali ártatlan képpel elvegyül a többi kiscsoportos között, én meg távozhatok.

Úgyhogy most itt tartok. Meglátjuk mit hoz még a mai nap.

2013. február 20., szerda

Üres agy


Elhatároztam, hogy mindennap írok egy oldalt, s előbb utóbb könyv lesz belőle. De hirtelen olyan üres lett a fejem. Na a csoporttársnőm feje jutott hirtelen eszembe, miközben a tanárok óráinak dinamizmusáról beszélgettünk. S mivel én a turisztika órát nem tartottam unalmasnak, ő kikelt magából: de hát egész másról beszél, s hogy jön ő ehhez, meg ki hatalmazta fel, mi közünk hozzá,s stb szitok kérdések áradtak ki hétfőn önmagából kikelt szájából. Én meg ráhagytam, vihogtam, s örültem, hogy megkönnyebbült. Nemsokára le is lépett. Lehet sok volt neki eme tanárunk újabb tantárgya a háztartás gazdaságtan rejtelmeiről. Még el talál kanyarodni a témáról s ő újra ideges lesz. Na ez van, ha az ember hétpróbás ökoturisztikai szakértő akar lenni. Ráadásul kisgyerekes anyaként. Hogy mit meg nem enged a világ.:)

Miért is?


 Olvasgattam ezeket a nagyon vicces kategóriájú blogokat, akik általában tuti nyerők is a mindenféle blog versenyen. Laza, szabadszájú, akár odamondogatós stílusban. S ilyenkor mindig elkap a vágy, hogy nekem is kéne ilyet írni, had szóljon, jöjjön, áradjon a szabadszellem az én számból is. De aztán rájövök, hogy alapvetően nem vagyok ilyen. Jókat röhögök mások hülyeségein, meghallgatom a panaszkodókat, mondok okosakat, de jól el vagyok magamban is, s bár meg van a magamhoz való eszem, mégis tudom, hogy mikor kell inkább hallgatni, arrébb menni, mint szembeszállni. Persze volt olyan is, hogy jól megmondtam, s visszavágtam, de mostanában inkább arra törekszem, hogy higgadt, nagy szóval tudatos maradjak, éles helyzetekben.
S mivel ezek a szituk valahogy az utamba akadnak, megtanulok inkább élni a helyzettel, s kihozni belőle a lehető legviccesebbet. Persze utólag, s magamnak, hogy ne görcsöljek már rá újra és újra, s járjon az agyam folyton azon, hogy mit kellett volna másképp. Inkább lejátszom akkor viccesen, s jót nevetek, saját magamon is.
Ilyen volt pl legutóbb a balra kanyarodás vasúti átjáró után. Csomó kocsi utánam, én meg kanyarodnék balra, épp csak átértem, s mögöttem dudálnak, a szembe jövő meg még integet is az ujjával, hogy ő aztán nem enged át. Ilyet, mondom, mit integet, inkább tegyenek ki táblát, még nekik áll feljebb, mikor nekem juszt is arra van dolgom. De nem, meg kell várnom, míg elhalad a sor, mögöttem a másik sor, s bekanyarodom. Még beszélgettünk is Mónival, h francnak dudálnak ezek, meg mé nem tesznek ki táblát. Aztán jön egy arc, miután leparkoltunk a közelben, s megkérdezi, h tudjuk mé dudált? Mert ott van egy tábla, s nem lehet balra kanyarodni. Igen? Mondom csodálkozó fejjel. S aztán gondolkodom, de tényleg minek kell elrejteni? Nem vagyok szőke, de a lehető legszarabb helyre állított táblát, még egyszer sem vettem észre, pedig sokat járok arra. Na mindegy, ez van, nem szégyellem. Máskor megyek földúton, nehogy kivesssen az autós társadalom.  Vagy juszt nem. Me dudálni azt tudnak.