Barátom a hal

Nagy feladattal néztem szembe ma: megírtam a horgászati turizmus dolgozatomat. A téma: bármilyen tapasztalatom a horgászatról.

Ez bizony kihívás volt. Mert tapasztalatom ilyen téren, egyszerűen semmiféle sincs. Ezért a címe ez lett: barátom a hal. Mert én aztán nem fogom ki. Szegény halacska. Nincs nekem semmi bajom vele, miért bántanám?

Néhány csoporttársnőmnek nagyon bejött az ürge, még érettségizős, vagy nősülős képet is küldtek körbe a közös email listán, amin persze egyedül volt, s amin módfelett csodálkoztam. Mondom, vissza a dedóba. Többgyerekes anyukák, férjekkel felfegyverkezve, képeket küldözgetnek a fiatal tanárbácsiról.

Azt is mondta a srác, hogy lehetőleg ne ollózzuk össze a netről, „tapasztalatainkat”, mert arra ő úgyis rájön. No, hogy nyomozó virtussal megáldott tanerőnknek ne legyen baja a dolgozatommal, írtam mindenféléről, ami eszembe jutott a halakról. Hogy vittek piacra gyerekkoromban halat venni, meg én sosem veszek élő halat, meg hogy miért nem ment a közeli halászcsárda, s hogy hogyan lehetett volna felfuttatni, szerintem. A hely ugyanis, betonfallal van körbevéve, lehet horgászni is, s beindult az agyam: biztonságos, félős, horgászni szerető egyedülálló nőknek is. Biztos van ilyen réspiac is. Csak meg kell találni.

S ha már nők, akkor biztos vannak ugyanilyen érdeklődésű egyedülálló pasik, bár lehet ők többen vannak, s miért ne szervezhetnének társkereső horgász bulikat is? S horgász szlenggel fél szavakból is megértenék egymást.

Aztán tovább szárnyalt a fantáziám: akváriumnak álcázott halászcsárda pikkelyes pincérekkel, bár az lenne az igazi, ha mindez a tó fenekén lenne egy nagy gömbben, vagy egyszerűen csak egy kikötött tengeralattjáróba kéne leereszkedni. Bár, ott minden egyes ajtó nyitásnál, víz is érkezne a vendégek nyakába, úgyhogy talán mégis fent kéne beszállni, s lemerülni. Búvár ruhában meg nem tudnának enni, meg akkor minek kiöltözni a vacsihoz? A különleges élményre vágyó, de kiöltözni szerető réspiac így kiesne.

Aztán voltunk egy tehén és kecske tej feldolgozó cégnél a negyven fokban, gyakorlati napon. Nézegettük a kecskéket, az elől állók hallgatták az ott dolgozó elbeszélését, amely nekünk hátrébb állóknak, már csak lágy duruzsolásnak tűnt. Aztán felcsendült jó hangosan valamelyik mai sláger egy telefon csengő hangjaként, s néhányan laza kézmozdulatokkal táncolni kezdtek. S nekem sem kellett több, rögtön lekoreografáltuk a dolgot többekkel, már láttam is ahogy egyik fele a csapatnak jobbra lejt, másik fele balra, tehén háton megérkezik az MC, középen, s szövegelni kezd, lehetőleg tehén színű ruhában, vagy kecskének öltözve. De jöhet nyitott terepjárón is, de ez olyan snassz. A csajok meg ropják, jobboldalt, baloldalt. A háttérben tehéntrágya dombok, a kecskék békésen legelésznek, minden olyan, mint egy átlagos hétköznapon. Egy különbséggel, hogy megjöttünk mi, a leendő öko szakértők, az emeletes buszunkkal.