Kínrímek, József Attila után szabadon

 Zsömi Husi kutyánk élete rímekben. Íme:

Zsömi rém a reggel, párnák között kelt fel

Becsuktam az ágyat, szusszant erre párat.

Azt hiszi ha ő van az ágyakban, az jól van.

Helyre tenném, de most már késő,

Most látom mekkora rémleány ő,

Vaddisznó szőre lebben a magosban,

S beterít mindenkit, ki nem fut el gyorsan.

Most idejött az állat, tüsszentett rám párat

Nem hatott meg nyomuló teste, 

Sandán figyel ezért, kajámat lesve.

Legkisebb fiam dalra fakadt tőle: 

Kanálhajlítás helyett arrébb ment a mosógép

 Spirituális ego. Újfent megtalált valaki azon a bizonyos közösségi oldalon, annak is az üzenetküldő rendszerén. Mindig ugyanazzal a dumával jönnek: látom érdeklődsz a spirituális dolgok iránt, érdekelne-e olyan lehetőség, hogy a tudatosodás útjára lépj? 

A legutóbbinak csak annyit válaszoltam, hogy Jelen vagyok, miben segíthetek? De nem értette. 

Hogy hívják? Husi. Mi más...

Ő itt Husi. Holnap lesz egyéves. Lola meg tízzel több. A képen persze még csak pár hónapos volt Husi drága, akit Zsolti valamiért Zsöminek hív. Ő senkit nem tud nevén nevezni, mindenkit átkeresztel. Lola számára Gömbi, mert régen a legkülönbözőbb helyeken volt képes összegömbölyödni. 

Most így néz ki, ez lett belőle.

Egy hároméves szerint a világ

Kezembe vettem ma az Anya taníts engem című könyvet, hogy lássam, hároméves fiam tudását mivel kell még gyarapítanom. Mert nagyon okos az tény, és határozott elképzelései vannak a dolgok működéséről. 

A könyvben az oviba készülők tudásáról is szó van, pl. hogy egy ovisnak illik tudni, hogy hány éves, hogy hívják a szüleit, hol lakik stb. Na gondoltam, próbára teszem, hiszen amúgy is szokott ilyesmiket kérdezgetni, hogy lássam mennyit jegyzett meg. Először azt kérdeztem, hogy hívják apát. Apa nagyfiú volt a válasz. Aztán úgy döntött, többet nem válaszol rendesen, így arra, hogy a tesóit hogy hívják, Pöttöm, Zorró cicáink nevét kaptam válaszul, én pedig a legnagyobb becsben tartott kandúrunk után, Nagy cicus lettem. 

De nem adtam fel, megkérdeztem, hogy apa mit dolgozik. A válasz, fát fűrészel volt, ami valahol helyén való is, mert az utóbbi napokban valóban fűrészelte néhány elpusztult gyümölcsfánk ágait. 

Ilyen okos válasz után, gondoltam megkérdezem, hogy az én munkámról mit gondol, hiszen sokat lát a számítógép előtt, nem egyszer hallja, hogy most nem tudok menni, mert dolgozom, mondatot, amikor ilyen-olyan érdekes dolgot szeretne mutatni a másik szobában, udvaron, stb.

Szóval visszatérve a lényegre: mit dolgozom, azaz anya mit dolgozik kérdésre, azt a spontán választ kaptam drága kicsi fiacskámtól nemes egyszerűséggel, hogy anya vasat gyűjt. Csak így. Mi mást? 

Ennyit a honlap készítésről, írásról, fordításról. A fiam nem tud ezzel azonosulni. Úgyhogy jobb lesz, ha alkalmazkodom...:)

Utca kutya

És megtörtént. Pellengérre lettem állítva. Természetesen Lola kutyám miatt, aki továbbra is hódol repülési szokásának, és hajnalban, mikor kikérezkedett dolgát végezni, kilőtt majd átsuhant a kerítésen, hiszen már több napja nem sikerült meglógnia.

Legfőbb ideje volt, ő legalábbis úgy gondolta. Mire a gyerekek elindultak suliba, már itthon is volt, és boldogan fetrengett, egy régi csont társaságában az udvaron, hol hasalva, időnként ezen testtáját égnek mutatva, feldobva, lábával kerékpározásra emlékeztető mozdulatokat végezve.

Délelőtt, mikor beléptem arra a bizonyos közösségi oldalra, rögtön láttam, hogy megidéztek. No ember legyen a talpán, gondoltam, ha már előhívott valaki a palackból, s olvasni kezdtem, hogy mégis miért ébresztettek fel a helyi lakosok ezer éves csoport hozzászólás nélküli álmomból. 

Lolám képe fogadott. 

Először csak örökbe akarták fogadni, mert szegény kóbor kutya, itt rohangál az utcában, kitéve, és milyen barátságos (miközben már az ágy alatt heverészett a nagysága kiterülve), aztán jött okoska, aki rögtön megmondta, hogy ez kinek a kutyája, és hogy nem számít neki semmilyen méretű kerítés, mert az Nem Szempont, és ez nem normális, hogy ez a kutya folyton feltűnik valahol. Mert Lola mászni is tud, meg ásni, meg kúszni, meg úszni. 

Aztán beindult a fikázás: volt szó felelőtlenségről, oda nem figyelésről, meg még azt is javasolta valaki, hogy jelentsenek föl, ha már ilyen nem törődöm a gazdája. Persze én sem hagytam magam, jól visszamondogattam a magamét, például, hogy szívesen kölcsön adom bárkinek, próbálják ki, meg miért megoldás, mitől lesz felelősségteljes valaki, ha ketrecbe zárja vagy láncra veri a kutyáját, mert amíg megkötöttük, rajtam kívül senkit sem zavart érdekes módon, aztán volt aki felszólított, hogy ajándékozzam el, mert valóban kapkodnak egy tízéves meglógós keverék szuka után. De jelentkező persze nem volt rá. Arról nem beszélve, hogy mindezek ellenére családtag, sokadik gyerekem szinte, és az ember, ha például rossz a kölök, akkor keressen neki másik gazdát/szülőt? Ez a normális, felelősségteljes hozzáállás?

Javasoltam a legnagyobb hangadónak, hogy adjon hatvanezret, mert villanypásztor linkeket is tettek be egyesek, s a telek méretéből adódóan, kb annyiba kerülne körbevezetni, de roppant érdekes módon, már nem akartak gyűjtésbe fogni, és összedobni rá a pénzt...

Ez egy koraőszi felvétel, a helyi szökőkút dísze. A patak már nem volt jó neki, feljebb adta. Vagy vízköpőnek képzeli magát.

Öcskös okozta Nővéri Lelkiállapot

Kétéves baba fiam, elintézett egy cserepes petúniát, amit Ajsa kapott tegnap, s ott hagyott az íróasztalán. Letépte a virágját, kiszedte a növényt a cserépből. Gyanús is volt a nagy csend, ami körülvett, úgyhogy elindultam megkeresni a házban. Békésen üldögélt a széken, művével tökéletesen megelégedve, miközben a nővérkéje iróasztalát beborította a virágföld és gyökérmaradvány.

Visszaültettem a növényt, de a földmaradványokat nem tüntettem el teljesen. 

Hazaérkezése után, belépve a szobájába, rögtön feltűnt neki a pusztítás, -Tegnap csináltam rendet az asztalomon! -visította, majd kirohant a hintaágyra mérgelődni. Nagyon haragudott az öcsikéjére. 

Miután mindennek elmondta legkisebb testvérét, közölte hogy ő most lelkiállapotban van, felforrósodott az idegrendszere, úgyhogy ha hagynám tévézni biztos megnyugodna.

Mit tehettem, este hat óra után engedélyt adtam két óra tévézésre, hogy elmúljon a lelkiállapot, és lehűljön az idegrendszere, nehogy valami felesleges kisüléshez, esetleg rövid zárlathoz vezessen mindez, mert az senkinek sem lenne jó.

Macskáink újabb Cicéje

Hát szerencsére, nem áldott meg az ég, újabb kutyababákkal, szingli Lolánk hű a nevéhez, s nem hajlandó teherbe esni. Pedig azóta már tüzelt, és el is tüzelt megint több napra, most egy csivava öregúr társaságában láttuk időnként elügetni itt ott, de aztán, mint aki jól végezte dolgát, hazajött.

Időközben lett egy kölyök cirmosunk is, aki bejár, de én kevésbé kedvelem ezen tulajdonságát, mert időnként kitüntet egy-egy kakkantással, a legeldugottabb helyeken. Többszörös összeveszésünk után, próbált rászoktatni arra, hogy márpedig ő akkor is a fürdőszobába végzi a dolgát, amivel nem lenne baj, ha ezt ott intézné, ahol az emberek. De ő mellé, alá, vagy a mosdó, fürdőkád környékén rendezi, hiába mondom, hogy szedje már össze magát.

A babával viszont jóban vannak, hancúroznak nagyokat, jól viseli a nyúzást. 

Ja erről jut eszembe, apám szerint Piri macskánk meg olyan dagadt, hogy le lehetne vágni. Szörnyülködve kérdezte egyik idelátogatásakor, hogy ki az a dagi macska. Teljesen elképedt, hogy az bizony a Piri. Szerinte valami táppal etethetik valahol, és tökéletesen vágás érett már. 

Még jó, hogy Zsolti nem eszik húst, bár erre a gondolatra felcsillant a szeme.

Pirit amúgy ritkán látom, s nem is mi etetjük, de Garfield lassan elbújhatna mellette.

Ráadásul amikor rájött, nyáron, hogy csalárd módon idefogadtuk a cirmos gyereket, tudtomra adta nem tetszését, csak a mihez tartás végett, egyszer amikor kint álltam a kertben. Olyan lenéző undorodó macskaképet sem láttam még életemben, mint amivel kitüntetett, épp csak nem köpött szemen, majd néhányat tüsszentett, s felemelt farokkal távozott. Hiába hívtam magamhoz, nem ereszkedett le hozzám. Rimánkodhattam, hivogathattam, de ő kacskaringós tüsszöggéssel távozott a szomszéd tyúkolak padlására.