Oldalak

2013. október 30., szerda

Falkavezér babérokra törő tyúk

Ezzel a csoda tyúkkal egyre jobban meg vagyok elégedve. Leszámítva azt, hogy nem tojik. De hát mindent mégsem várhatok el tőle.
Ő legalább rendesen megeszi a joghurtos sütimet, szőlővel, míg a többiek csak fintorogtak, hogy ez nem sült meg rendesen.
Tegnap, Piri cicánk komótosan ballagott a tyúkól felé, s pipink, valamiért megrémülhetett tőle, mert riadtan felszállt a pad tetejére. De tyúk agyát mégsem hagyta nyugodni a dolog, s figyelni kezdte Piri hátsóját. 
Ő csak ballagott lassan, "Garfieldosan", mire tyúkunk egy jól irányzott ugrással utolérte, s  belecsípett a fenekébe. A macskát meglehetősen váratlanul érte a támadás, így ijedtében felfutott az első fára, ami útjába akadt, onnan át ugrott az ól tetejére, s méltatlankodva figyelte harcias baromfinkat.

Szerintem unatkozik, s örült hogy végre talált egy hasonló magasságút, akivel szórakozhat.

Eszembe jutott Vacak kutyánk, akit Piri, kismama korában, kifejezetten élvezett hajkurászni az udvaron. Lesből támadt, amikor pulink legkevésbé számított rá, s fel alá rohangáltak, elől a vinnyogó kutya, mögötte meg a harcias amazon macskanő. A felfordulásnak általában Lola vetett véget, mindkettőt megugatva, rendre utasítva. Mert Lolának nálunk szava van, lévén ő az első állatunk. Még Piri is elfogadja falkavezérnek.






Téliszony

A lányomról tudni kell, hogy nagyon utálja, hogy ő télen született. Ráadásul a nagyobb családban is kevesen születtek télen, inkább a tavasz és a nyár jellemző a túlnyomó többségre. Sokat bömbölt is régebben emiatt, hogy neki miért kellett pont télen születnie.

Egyik nap, a nagyszülőktől hazafelé így szól hozzám a kisasszony:

- Anya, mikor fent voltunk a garázs tetején nagypapával, ahogy lenéztem, összeszorult a fenekem.
- Ez teljesen normális dolog, válaszoltam. - Tériszonyod lehetett a magasságtól.
- Úristenem!- fakadt ki elnyújtott hangon. - Nekem tél iszonyom van!?
- Igen!- válaszoltuk egyszerre Zsoltival. Egyértelműen tél iszonyod van.

2013. október 19., szombat

Hétköznapi csoda

Néhány hete, mélységesen sötét értelmű Virsli kutyánk legyilkolta az összes tyúkunkat. Az ol téliesítése és takarítása után ugyanis, nyitva maradt a kiskapu, ő meg kitudja milyen megfontolásból, meglátogatta őket, talán tornaórát akart tartani nekik, miután bejutott, gondolom ki is tárta a kaput, mert mindegyik futott, amerre látott, így az udvar különböző pontjain találtunk a tetemekre. Négyre, szám szerint, de eredetileg öt tyúkunk volt, s nem hittük igazán, hogy az az egy megúszta volna.

Érdekes módon, a napokban azt álmodtam, hogy az ötödik él, s vígan kapirgál a hátsó kertben, de meg is feledkeztem a dologról. Egészen máig, amikor Zsolti, kinyitva az egyik melléképület ajtaját, szembe találta magát eltűnt szárnyasunkkal, amint épp dolgát végezte a fűnyírón. Ott volt teljes életnagyságban, életerősen az ötödik tyúkunk. Szomjasan, éhesen ugyan, de virgoncan. 

Három hét telt el a merénylet óta. S túlélte. Nekem ez igazi csoda. 

Bár ha jobban belegondolok, lehet hogy ez amolyan kommandós tyúk, s az éj leple alatt élte igazi életét. Álarc fel, tyúktoll le, s Piri macskánkkal tartották rémületben a környék rágcsálóit, bogárképű ragadozóit.

Lényeg a lényeg, szerzünk neki egy kakast is, mert az ilyen túlélő művész baromfit tenyészteni kell.

Ovis szerelem

Ha már csók, drága fiamat megtalálta a szerelem is, egy szintén négy és féléves lányka személyében.

- Anya, költözzünk el jó messzire - kezdte mondandóját egyik reggel az ipse.
- Miért?- kérdezem csodálkozva.
Kiderült, hogy Léna ebéd közben közölte vele az oviban, hogy szerelmes belé.
- S ez miért baj? - tettem fel értetlenkedve a kérdést.
- Mert meg akar csókolni! - vágta rá rémült arckifejezéssel. Hát igen, mindenki magából indul ki. 

Mivel nem hagyta nyugodni a dolog, másnap megbeszélte Lénával, hogy legyen inkább szerelmes K. Attilába, s miután mindebbe minket is beavatott, még hozzátette: most már őt fogja legalább megcsókolni! s vontatott mély hangon folytatta: Haaa Haaa Haaa.

De még itt sem ért véget a történet. Harmadnap kiderült, hogy Léna inkább a Bandiba szerelmes, mert Bandi viszontszereti őt. De ez valahogy mégis megzavarta az ő kis lelkét. Negyedik nap egyszerre érkeztünk Lénáékkal az óvodába, s fiam a cukorka adagolóját mutogatta a kislánynak, miközben azt kérdezte tőle, hogy szerinte nem baj, ha vizet tölt belé? S mivel Léna nem válaszolt rögtön, újra és újra feltette a kérdést, szinte már a kétségbeesés határán, mire Léna leereszkedően odavetett egy dörmögő Nem-et. 

Belegondoltam, hogy kamasz korában ha egy lány szerelmet vall neki, kinézem belőle, hogy inkább beleszeret, ha tetszik neki, ha nem, mert a hiúságát rabul ejti, de jó érzésű gyerek, s nem akar megbántani senkit. Marcsik, Tercsik, Katik, Sárák...