Reggeli szeánsz

Tegnap, bár megjött az ihlet, s elkezdtem ezt a blogot, valahogy úgy lefárasztottam az agyamat, hogy reggel alig bírtunk felkelni. Pedig alapvetően semmi különös nem történt.
Jött egy csomag Angliából, Patri küldött nekem elemes hegyezőt, mert minden este hegyezek. A gyerek valahogy művészi szinten töri ki a ceruza hegyeit, meg el is veszít egyet-egyet, s utána végtelen ártatlan képpel állítja, hogy márpedig amikor ő kiment a teremből, még megvolt, aztán valahogy mégis felszívódott.

Lehet ceruza buli van éjjelente az iskolában, figyelik, hogy mikor lehet lelépni a tolltartóból, s komoly éjszakai élet zajlik a zárt falak mögött. Mágikusak ezek az eltűnések, akárki akármit is mond.. Aztán jött néhány felső, kisebbik gyermekem az összeset magára vette, s abban is aludt, én meg ráhagytam, ha neki így jó, meg játékok.

Aztán átjött Móni is a gyerekekkel, végre valaki játszott a lambériából készített babaházammal, amitől ugyan nem fér el senki a gyerekszobában, de legalább van, és nem szenved csorbát a gyermekem lelki világa, hogy neki még ez sem adatott meg.
Több hétig csavaroztam, fűrészeltem, még háztető is van rajta. Megkapta december végén, egy napot játszott vele, azóta kerülgetjük.
Megérte. Mondjuk nekem sikerélmény volt azért, még ha nem is férünk el tőle.

Aztán főztem, meg zongora házit gyakoroltunk, s mint akit fejbe vertek, úgy aludtam el.

Felkelni sem volt könnyebb, még gondolkodtam is, hogy szabadnapot tartunk, de aztán csöpp fiam kipattant az ágyból, s közölte, hogy ő már nem álmos. Na ennyit a szabad alvásról.

Felkeltünk, rohantunk, kocsi befagyva, ahol csak lehet. Ajtó nem nyílt, csak a másik oldalon, egyik kerék veszélyesen laposnak tűnt. A késés már biztos volt, de mégis megkockáztattam benzinkút kitérő nélkül, kerékfújás miatt, hogy elérünk az iskolába. Két percet késtünk, s utána indult a benzinkút vadászat, mert ezen a környéken a kompresszorok kihaló félben vannak, de szerencsére mégis akadt egy jó. Szerencsére egyik sem volt defektes, csak kicsit lapos.

Ovi menet is sima ügy volt, a szokásos reggeli szertartást megtartottuk: fiam ölbe, ajtó becsuk, rendesen, nemcsak behajtva, mert másképp leüvölti a hajamat, aztán kinyitjuk, ölből leszáll, s angyali ártatlan képpel elvegyül a többi kiscsoportos között, én meg távozhatok.

Úgyhogy most itt tartok. Meglátjuk mit hoz még a mai nap.