Ha már csók, drága fiamat megtalálta a szerelem is, egy szintén négy és féléves lányka személyében.
- Anya, költözzünk el jó messzire - kezdte mondandóját egyik reggel az ipse.
- Miért?- kérdezem csodálkozva.
Kiderült, hogy Léna ebéd közben közölte vele az oviban, hogy szerelmes belé.
- S ez miért baj? - tettem fel értetlenkedve a kérdést.
- Mert meg akar csókolni! - vágta rá rémült arckifejezéssel. Hát igen, mindenki magából indul ki.
Mivel nem hagyta nyugodni a dolog, másnap megbeszélte Lénával, hogy legyen inkább szerelmes K. Attilába, s miután mindebbe minket is beavatott, még hozzátette: most már őt fogja legalább megcsókolni! s vontatott mély hangon folytatta: Haaa Haaa Haaa.
De még itt sem ért véget a történet. Harmadnap kiderült, hogy Léna inkább a Bandiba szerelmes, mert Bandi viszontszereti őt. De ez valahogy mégis megzavarta az ő kis lelkét. Negyedik nap egyszerre érkeztünk Lénáékkal az óvodába, s fiam a cukorka adagolóját mutogatta a kislánynak, miközben azt kérdezte tőle, hogy szerinte nem baj, ha vizet tölt belé? S mivel Léna nem válaszolt rögtön, újra és újra feltette a kérdést, szinte már a kétségbeesés határán, mire Léna leereszkedően odavetett egy dörmögő Nem-et.
Belegondoltam, hogy kamasz korában ha egy lány szerelmet vall neki, kinézem belőle, hogy inkább beleszeret, ha tetszik neki, ha nem, mert a hiúságát rabul ejti, de jó érzésű gyerek, s nem akar megbántani senkit. Marcsik, Tercsik, Katik, Sárák...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése