Oldalak

2013. március 21., csütörtök

Akció reakció




Reggel igyekeztem kifogni az eben: az egyik szoba ajtó ugyanis nem záródik rendesen, így elbarikádoztam a szennyes kosárral, hogy ne tudjon bejutni, s kedvenc foglalatosságának hódolni: heverészni a bevetetlen ágyban. Mikor hazaértem, első pillantásom az ajtóra esett. Még zárva volt. Győztem, rikoltottam, diadalittasan. Végre egy sikerélmény, a reggeli hisztis ovi menet után, amit a tegnapi után, ma már inkább nem részletezek.
Mindez persze ok okozati összefüggésben volt az ő korábbi akciójával. Hajnalban ugyanis, miközben álmos fejjel mentem volna kifelé a szobából, ő is elindult előttem komótosan, aztán hirtelen gondolt egyet, először leült, persze majd hasra estem, majd hosszában kinyúlt. Tuti, hogy szivat. És még élvezi is.

Hol a nyalókám?


Tegnap a fiacskám, elakart bűvölni, azt mondta, nagyon jó volt az óvodában, nagyon jó a sarokban állni, bár kérdésemre, hogy állt volna valóban a sarokban, és hogy miért, állította, hogy nem, mégis mindennel meg volt elégedve.
Aztán megkérdezte, hogy mit hoztam neki, s mivel éppen semmit, az indulat benne, lavinaként elszabadult, s nőni kezdett. Először csak a kijáratnál bömbölt, hogy vegyem fel, amire, mivel fájt a fejem is, nem voltam hajlandó, s miután, valahogy mégis lejutott a lépcsőn, a hisztis hangulat még jobban eluralkodott rajta.

Otthagytam, várva, hogy majd utánam jön, az ovi sarkából figyelve, s a csel bejött, kijött a kapun, de lecövekelt a kerítésnél, s folytatta a cirkuszt. Időnként visszamentem megbeszélni vele a dolgokat, s hogy jöjjön kézen fogva, de erre nem volt hajlandó, sőt közölte, hogy én Megsértettem!, s elindult a másik irányba.

Na én szintén, de azért pár méterrel arrébb megálltam, s figyeltem. Egyszer csak lefékezett egy nagyobb autó is a közelében, na ettől én is majd frászt kaptam, hogy még itt elrabolják, nem elég a hiszti nekem, de csak egy másik anyuka több gyerekkel aggódta túl magát, azt hitte egy elveszett gyerek, bömböl itt az óvoda bejáratánál. 
Hát az elveszett gyerek erre felpattant, arrébb rohant, s egy fa mögött bömbölt tovább. Időnként kijött a dadus is, mert az oviban is lehetett hallani a cirkuszt, s Nehogy felvedd, velem együtt érző, engem lelkesítő hozzászólásokkal, dobta ki a kukába a szemetet. 
Valahogy aztán csak eljutottunk a kocsi közelébe a parkolóba, s úgy tuszkoltam be az úrfit az autóba, aki miután beszálltam, elővette legjobb arcát, s nekiállt bocsánatot kérni. Miután ezt kétszer elmondta, mély és őszinte fájdalommal az arcán, kis szünetet tartott, majd feltette a kérdést, megyünk bóba, hogy szó szerint idézzem ő négyévességét, veszünk nyalókát? Erre persze közöltem, hogy a félórás hiszti után, pont nyalókát érdemel, s elindultam. A hátsó ülésen persze hosszan a nyalóka kezdetű siralom dalát hallgathattam magas hangon előadva, a rádió helyett.
A kapunál a ház előtt újra kezdtük a vegyé fel kezdetű követelőzést, így a hónom alá kaptam, s behoztam, ami persze kevésbé tetszett neki. Aztán szép lassan megnyugodott, s a szeretlek, meg a te vagy a legjobb anya, szövegű hízelgésekre váltott egy kapcsoló fifikás kis agyában. Aztán megérkezett az apja is, aki szintén nem hozott semmit emiatt a viselkedés miatt, hiszen már leadtam a drótot, s kénytelen volt újra bömbölni egyet.
E között a két véglet között töltöttük az estét, s ennyi feszültségtől, bár a vacsorát nem hagyta ki, hamar ki is dőlt, s elaludt.

2013. március 15., péntek

Kidobtam a macskát meg apám Hó



Felhívom ma anyámat, s kérdezem mit csinál apám, mert anyámmal nehéz kommunikálni mostanában. Azt mondja havazik. Sejtettem én, hogy nem vagyok egy hétköznapi lény, de hogy a hóisten lánya lennék, na azért ezt nem így kellett volna közölni. De hát ez van.

Zsolti közben kihív a pince-padlás feljáróhoz, mert fura zajok jönnek a kukából. Egér! De Piri macskánknak nyoma sincs, pedig este beengedtem azzal a kósza szándékkal, hogy talán elkapja, mert Zsolti már látta ezt az egeret pár napja. Ismétlem, kósza szándékkal, mert Piri nem az eszéről híres. Ha rádobom az egérre, esetleg elkapja, kiemelem, esetleg. Ez ma bebizonyosodott.

Na, fogom a kukát, kirakom az udvarra, s hivogatom Pirit. Semmi. Mondja Zsolti, h biztos a nyúl melletti szénatárolóban van, de semmi mozgás, se híre se hamva. Mivel Virslit, másik ebünket is fölöttébb érdekli a kuka, kénytelen vagyok szemmel tartani, s időnként cic mic, cícicc kurjantásokat elengedni, meg dörömbölni az ablakon, ha túlságosan ráközelít a kukára Virsli drága. De mégis meg vagyok róla győződve, hogy Piri hat szomszéddal arrébb, tanyázik valahol éppen, s esze ágában sincs ebben a hóban kényes macska tappancsain haza venni az irányt. Még ha tudat alatt tudja is, hogy hívom. Mert tudja. Ez nem kérdés.

Pár perccel később, megjelenik egy kövér rigó, szemben a szénatárolóval, s néz felfelé. S mit látok fent? Egy álmos cica fejet, csík szemekkel, mint aki most ébredt igencsak mély álmából, s bámulják egymást a rigóval. Először azt hittem a rigónak valami baja van, mert hosszú percekig nézték egymást, s már azon agyaltam, hogy mentsem meg a vérszomjas macskámtól, persze majd ha felébred ebből a félálomból. Mert Piri, szerintem még abban a tudatban volt, hogy álmodik. Aztán újra hívni kezdtem, mindkettő rámnézett, s a rigó, kissé méltatlankodva felrepült egy ágra. Fontos diskurzust szakíthattam meg, vagy nem is tudom, de nem vette jó néven. Piri visszanyávogott nekem, s újra hívni kezdtem. Komótosan lemászott, s mivel a kertkaput nem szaladtam kinyitni nagyságos cicaságának, kénytelen volt felmászni, kicsit Garfieldra emlékeztetett, majd a túl oldalon nyekkenő hanggal földet ért, s ezek után bement a macska bejárón a melléképületbe. Ezt a macskát, mondom, miközben újra hívni kezdtem, aki persze füle botját sem mozgatta már erre, s csak nem gondolod h tányéron, roston sülve fogom felkínálni az egeret, ehhez hasonló morgolódásokkal mentem be utána a melléképületbe. Felvettem, elvittem a kukáig, s megmutattam neki, a mint közben kiderült, nem egy, hanem szám szerint kettő egeret. De még mindig nem jött izgalomba. Majd fogta magát, s visszahúzott a melléképületbe. Egyre mérgesebb lettem. Fogtam a kukát, s bevittem utána, felkapcsoltam a villanyt, becsuktam az ajtót. S bedobtam a macskát a kukába. De megint nem történt semmi. Méltatlankodó fejjel nyomta fel a szemetest, s elhúzott a kertkapun túlra sértődötten, de a szája üres volt.

Na mondom, egy perc alatt tuti nem falt fel két egeret. Óvatosan belenéztem a szemetesbe, ezek nyugodtan ültek egy-egy sarokban.
Utána mentem, kukástól, s kicsit megdöntve a kukát, megmutattam neki, hogy mégis mit is akarok. Persze az egyik egér kapott az alkalmon, s futásnak eredt, amit végre Piri macskám is észrevett, s lecsapott. Majd mint aki kilőtt, elrohant vele a szomszéd kerítésen át egy távoli tyúkolba. Én meg csak álltam ott értetlenül. De hát még van egy, hebegtem, de a macskám már messze járt. Aztán, pár perc múlva újra megjelent, mondom én, hogy érti a gondolataimat, s a kukánál várt türelmesen. Kimentem, újra megdöntöttem, s megint lecsapott, majd elhúzott.

Hát ilyen az egerészés mifelénk szakadó hóban márciusban.

2013. március 11., hétfő

Vállalkozunk, termesztünk, de van aki csak böfög




Azt mondja ma Zsolti, hogy a patak parton akar idén sütőtököt ültetni, mert minden évben egyre többet sikerült termesztenie, s ráadásul úgy, hogy elteszi a magját, tehát ezt már akár bionak is minősíthetjük családon belül. Meg is jegyeztem rögtön, hogy ő lesz a tökös gyerek itt a környéken, akinek van sütnivalója.

Aztán jött Lola, leült elém, s rám böfögött. Zsoltival keményebben nyomja: közel helyezkedik az ágyhoz, lehetőleg minél közelebb a fejéhez, s amikor felébred, s szinte összeér az orruk, akkor böffen oda neki. Hát, nem egy úrinő, vagy eb, még ha időnként értelmesnek is mutatja magát.

A suliban meg, múlthéten vállalkozás ötleteket gyűjtöttünk ebédnél, s Heninek ragyogó ötlete támadt, hatalmas, kihasználatlan piaccal: gyomtermesztési vállalkozás. Betörünk a piacra.
Anna is csatlakozva az ötleteléshez, felvetette, hogy rendetlenséget csináló szolgáltatást is hirdethetnénk, hiszen mindenki csak rendet akar, milyen unalmas ez már.
S még nem is kéne sokat dolgoznunk, egyszerűen csak beengednénk a gyerekeinket a megrendelő lakásába. Faldekorálást is vállalhatnánk olcsón, festék sem kell, elég néhány doboz zsírkréta, meg filctoll, gyerek van hozzá, mert mester tudás lakik mindegyikben ilyen téren. Akit érdekel, írjon nekem privátban, megegyezünk.